A Román Királyság 1923. évi Alkotmánya

Absztrakt

A román államtörténet és alkotmányjogi fejlődés évszázadok során több teher, idegen uralom, integrációs kihívások sokaságával szembesült. Száz évvel ezelőtt, 1923-ban a Román Királyság történelme során elsőként került abba a helyzetbe, hogy szuverén módon, teljes függetlenségét elnyerve és lényegében minden románt egy államban egyesítve alkossa meg modern alkotmányát. Az 1923. évi Alkotmány ezért kétséget kizáróan különös értékeket hordoz magában, összevetve a korábbi és későbbi alkotmányaival. Az 1923. évi Alkotmány – minden fogyatékossága, korlátozott érvényesülése ellenére – a közel 150 éves független Románia jogtörténetének kiemelkedő eredménye. Megalkotásakor egy kis balkáni királyság helyett már egy területében és erejében megnövekedett, Európa politikai térképén középhatalmi ambíciókkal felvértezett, a többi állammal egyenrangú állammá vált országról beszélhetünk. Az 1923. évi Alkotmány elfogadásakor az állam területi és a népesség növekedéséből fakadó integrációs kihívásokat is felismerte, igaz, azok megfelelő kezelését elmulasztotta, mégis a korábbi ókirályságbeli szűkebb körű alkotmányosság határait kiterjesztette, közelítve a tartalmi alkotmányossághoz. Minden kudarca ellenére tehát ez az az alkotmány, összevetve annak elődje erősen korlátozott gyakorlatával, valamint utódai nyers és diktatórikus alaptörvényeivel ténylegesen – és a XX. században 1991-ig egyedüliként –, amely román alkotmánynak nevezhető.