Az 1868-as nemzetiségi törvény és a magyar–horvát kiegyezés

Absztrakt

Az 1868. évi XXX. törvény a Monarchián belül egyedülállóan szubdualista módon szabályozta a horvátok és a magyarok közjogi helyzetét, a megvalósult status quo megfelelő közjogi alapot és garanciákat biztosított a további fejlődéshez. A Monarchián belüli nemzetiségi viszonyok rendezésének egy további jelentős lépése volt az 1868. évi XLIV. törvény, amely a kiegyezési törvénnyel organikus kapcsolatban áll. A kiegyezési törvényt, valamint a nemzetiségi törvényt egyaránt meghatározta a Deák Ferenc által képviselt közjogi felfogás, amelynek lényege, hogy a magyar félre vonatkozóan az egységes politikai nemzet fogalmát állítja a középpontba, más nemzetiségek státusza és jogosítványai pedig ehhez viszonyítva lettek szabályozva. Deák kiegyezés kori koncepciójában a politikai nemzet fogalma összekapcsolódott a nemzetállam eszméjével, ami az 1875 után bekövetkező belpolitikai változások következtében egyre inkább nacionalista irányba változott, és elmérgesítette az egyes nemzetiségekkel, így a horvátokkal való viszonyt is. Ez a folyamat végül is hosszú távon, több szerencsétlen politikai tényező eredményeképpen a Monarchián belüli népek kölcsönös meg nem értéséhez és az etnikai, illetve politikai viszonyok robbanásához vezetett.