A bírák szolgálati jogviszonyának fennállása alatt okozott károkért való felelősség szabályai I.

Absztrakt

A közhatalmi, ezen belül a bírósági jogkörben okozott károkért való helytállási kötelezettség hosszú évszázadokon keresztül ismeretlen fogalom volt a szervezettebb társadalmakban. A szakmai tudást nem igénylő laikus bíráskodástól a ma ismert bírósági szervezetrendszer kiépítéséig rendkívül hosszú időnek kellett eltelnie. Figyelemmel arra, hogy az eljáró bírók kezdetben az uralkodói, majd később az állami privilégiumként számontartott igazságszolgáltatás keretén belül fejtették ki a tevékenységüket, a bírói hatalom gyakorlását, annak eredetét mindig meghatározta valamilyen ideológia, amely kihatott a bírák felelősségre vonására vagy annak kizárására is. Az ókori Római Birodalomban a császárkorban jelenik meg először a felelősségre vonás azon esete, mely szerint a bíró személyes felelősséggel tartozik a bírósági eljárásban okozott károkért. Mind az egyetemes, mind a magyar kártérítési jog középkori kialakulásában és fejlődésében általánosan elmondható, hogy a bírósági jogkörben okozott károkért való személyes felelősségre vonás lehetősége szűk körben érvényesült. A közhatalmi jogkörben okozott károkét való felelősség modern kori szabályait a XIX. században életbe lépett francia Code Civil, majd az osztrák – OPTK – és német – BGB – polgári törvénykönyvek fogalmazták meg először. Elmondható, hogy a bírói hatalom a király hatalom egyik részjogosultságaként évszázadokon keresztül megőrizte a sérthetetlenségét és felelőtlenségét, ezen a pajzson csak a XVIII–XIX. századi társadalmi és jogtudományban bekövetkező forradalmi változások ütötték az első rést. Azonban a XX. században a kártérítés általános elveinek széles körű elismerésével megkezdődött a bírói hatalom immunitásának lebontása.