Az olasz büntetőjog-tudomány születése és rövid története

Absztrakt

Dolgozatomban egy átfogó leírást nyújtok az olasz büntetőjog-tudomány történetének legnagyobb szereplőiről és az ő elgondolásaikról. A XVIII. század derekán a felvilágosodás lefektette a modern büntetőjog-tudomány szellemi alapjait. Egyik legnevesebb alakja, Cesare Beccaria ugyan még inkább volt filozófus, mint jogász, ám olyan alapelveket jelölt ki, amelyek máig meghatározzák a büntetőjogot. Modern büntetőjog-tudományról a XIX. század közepétől, a klasszikus iskola születésétől beszélhetünk. A klasszikus iskola legnagyobb mestere Francesco Carrara volt, akit a büntetőjog atyjának is szokás nevezni. A XIX. század végén és a XX. század elején a dogmatikus szemléletű klasszikus iskola antitéziseként megjelent a pozitivista iskola, kialakult a kriminológia tudománya, egyre nagyobb figyelem övezte az elkövetőt és a bűncselekmény kontextusát, a társadalmi viszonyokat. A klasszikus és a pozitivista iskola tanai ötvöződnek a második — és egyben máig hatályos — olasz büntető törvénykönyv, a Codice Rocco (1930) rendelkezéseiben is. A XX. század első felében, a fasiszta Olaszországban teret nyert a jogi technicizmus, amely — mintegy megfáradva a klasszikus és a pozitivista iskolák ideológiai csatározásától – csupán a hatályos jog vizsgálatára szorítkozott, és a büntetőjogra mint a kormányzás eszközére, s nem mint a klasszikus vagy pozitivista ideológia leképeződésére tekintett. A második világháború után Olaszország államformája királyságról köztársaságra változott, 1948-ban hatályba lépett az Olasz Köztársaság Alkotmánya, innentől az olasz büntetőjog-tudományban az alkotmánykonform értelmezés vált uralkodóvá. A XX. század második felében is előfordultak büntetőjogi iskolák, amelyek hatottak az olasz büntetőjog-tudományra, de igazán jelentős változások csak később, az európai integrációval érkeztek.